2010.11.07.
17:17

Írta: ancsyblogja

csak most készült el:D:(

Nők a XX. században

 

            Milyen egy ideális nő? Tehetnénk fel a kérdést akár minden korszakban. Mindenki tudja, hogy minden korszaknak megvan a maga nőideálja. Valamikor telt, domború idomokkal rendelkező, okos és független, máskor pedig topmodell, akinek az esze helyén is hajlakk van. De milyennek kell lennie egy nőnek tulajdonképpen? Függetlennek és szerető családanyának? Vagy a férfiakat naponta váltogató és kegyetlen szépségnek? Mindenki ismeri azt a mondást, hogy nem a külső számít. Most én is inkább a belső szépségre (vagy nem annyira szépségre) vagyok kíváncsi a XX. századi regények hősnőiben.

            Friedrich Dürenmatt Az öreg hölgy látogatása című művében egy abszurd világot mutat be. Ebben a műben az az érdekes, hogy hogyan tudja Dürenmatt komikusan és olykor irónikusan ábrázolni a címszereplőt és a körülötte lévő történéseket. Claire Zachanassiant fiatal korában elcsábította Alfred Ill és ebből a viszonyból egy nem várt terhesség lett. Ill 20 év körüli fiatalember lévén nem vállalta a felelősséget tettéért. A kínos ügy a bíróság elé került, de a bíróságon Ill hamis tanúkkal kimentette magát. Az állapotos Klara elment a városból, de a vonaton ülve megfogatta, hogy egy napon visszatér. Az elkövetkező néhány évben kalandos élete volt, sok mindent megtapasztalt. Megszülettet a kislánya, akit örökbe kellett adnia, utcalány lett, végül férjhez ment egy gazdag emberhez. Egy év múlva levélben értesítették, hogy lánya agyhártyagyulladásban meghalt. A dráma 45 évvel később játszódik, amikor Klara visszatért szülőfalujába, Güllenbe. Érkezése nagy port kavart a csőd szélén álló falu életében. A falunak a gazdag Klara volt az egyetlen reménysugara. Klara az Őrjöngő Lóránt névre keresztelt vonattal érkezett, ami normális körülmények között nem áll meg Güllenben, hiszen Velence-Stockholm között közlekedik. Klara a vészfék meghúzásával állította meg a vonatot, ami egy abszurd helyzetet eredményezett. Rá is szóltak, hogy nem szabad ok nélkül meghúzni a vészféket, tulajdonképpen még akkor sem ha tényleg veszély van. Klara oda sem figyelt a dorgálásra és pénzzel próbálta helyrehozni tettét. Mindenki csodálja nagylelkű tettét, mert még csak nem is sejtik, hogy Klara milyen szándékkal utazott vissza szülővárosába. Megérkezésekor fiatalkori életének történéseit kiszínezve mondta el a polgármester a beszédében, hogy jobban hassanak az öreg hölgyre. Ill és Klara beszélgetéséből kiderül, hogy lett Klarából gazdag ember. Ill panaszkodik, hogy nem ismeri a világot, de Klara rákontrázva azt mondja, hogy ne is akarja, hiszen ő ismeri. „Mert megvásároltam”- ezt mondja Klara Illnek. Az öreg hölgy pontosan tudja, hogy a pénznek hatalmas ereje van, és ha úgy tartja kedve mindent megvehet. Klara elpusztíthatatlan, mert sem az autóbalesete sem a repülőgép-balesete nem tudja megölni. Mikor a város segítséget kér tőle szívesen segít, de csak egy feltétellel. Ez a feltétel, pedig az, hogy meg akarja venni az igazságszolgáltatást. Azt a törvényszéki bírót, aki korábban az ő ügyében döntött lefizette és komornyikjává tette. A hamis tanúkat pedig kiheréltette és megvakítatta, végül pedig gyaloghintója eszközeivé tette. A polgármester azonnal visszautasítja az öreg hölgy ajánlatát, mondván hogy nem lehet az igazságszolgáltatást megvenni. Miközben az öreg hölgy várja, hogy a város meggondolja magát egyre többen vásárolnak             Illnél hitelre. Ill paranoiás lesz, de mindenki nyugtatgatja, hogy ne féljen az élete nincs veszélyben. Az öreg hölgy fekete párduca egy napon elszökik és mindenki a városban fegyverrel mászkál. Végül Ill boltja előtt lövik le az állatot, ami előrevetíti az elkövetkező eseményeket. A mű végén az egész város megöli Illt, vagyis kollektív bűnt követnek el. Az öreg hölgy tudta, hogy az idő és a pénz végül meghozza gyümölcsét és eléri azt amiért jött. Hiszen a pénz hatalma győz mindenek felett, a tisztesség és  a becsület felett. Az emberek meggyőződése könnyen megváltozik, ha érdekei úgy kívánják, és anyagi biztonságukat, kényelmüket Ill élete árán visszavásárolhatják. A pénz hatalma nyilvánvalóvá válik, mikor egy ember élete és egy közösség erkölcsi tartása között kell választani. A polgárok inkább vállalják a megaláztatást, bűnt, mint a szegénységet, vagy a város elsorvadását. Az erkölcs és a jog nincs szinkronban egymással, hiszen az emberek az erősebbnek adnak igazat.

Bertolt Brecht is A kaukázusi krétakör című művében egy abszurd világot mutat be. A dráma Grúzia területén játszódik a perzsa háborúk idején egy kaotikus világban. És ebben az abszurd világban 2 teljesen különböző társadalmi rétegből származó, eltérő gondolkodásmódú nőt mutat be. Gruse Vachnadze egy kedves, segítőkész lány, aki ha kell elszalad libáért. Natella Abasvilia, a kormányzóné pedig egy önző, haszonleső, pöffeszkedő asszony, aki saját fia helyett csak a ruháival foglalkozik, amikor felkelés miatt menekülnie kell. A kormányzóné a hatalmas sietség és felfordulás közepette otthon hagyta Micheilt. Grusera rá tudják sózni, hiszen olyan szelíd teremtés, aki még a légynek sem tudna ártani. Grusenak is menekülnie kell, de nincs szíve magára hagyni a kis Micheilt, ezért magával viszi, nehogy a vértesek kezére kerüljön és megöljék. Nagy nehezen végül eljut bátyjához, ahol egy csak egy kis időt tud csak eltölteni. Sógornője nagyon vallásos volt és nem nézte jó szemmel, hogy Gruse egy leányanya. Lavrenti, Gruse bátyja azt a tervet eszeli ki, hogy hozzáadja Gruset egy haldoklóhoz. Gruse belemegy, de a haldokló csak tettette, hogy a halál szélén áll, nehogy besorozzák katonának. Juszup, az álhaldokló viszont szeretné, ha Gruse teljesítené asszonyi kötelességeit. Juszup szerint egy ideális feleség dolga a gyomlálás és hogy széttegye a lábát. Mikor Gruse kint játszik a gyerekekkel meglátja Szimon Chachavat, a vőlegényét, aki visszatért a háborúból. Szimon szomorú, mert azt hiszi, hogy menyasszonya nem várt rá és nem tudja, hogy csak kényszerből ment feleségül Juszuphoz. A vértesek elhurcolják Micheilt, mert a kormányzóné kerestette fiát. Bíróság elé kerül Micheil ügye, de a kérdés az, hogy ki az anyja, a kormányzóné vagy Gruse. Az olvasó tudja, hogy Micheil a kormányzóné fia, de a bíró előtt Gruse is azt állítja, hogy az övé a gyermek. Acdak nem tudja eldönteni, hogy melyik asszony mond igazat (akkoriban még nem volt DNS-teszt), ezért egy cselhez folyamodott. Rajzoltatott krétával, az egyik segédjével egy kört és a kör közepére rakta a gyereket. Utasította a két asszonyt, hogy húzzák a gyereket. De Gruse mind a kétszer elengedte a gyereket, mondván, hogy nem fogja szétszakítani azt, akit felnevelt. Nyilvánvalóvá vált Acdak számára, hogy a kormányzóné csak anyagi helyzetének javítása érdekében akarta gyermekét megszerezni. Végül Acdak Grusenak ítélte a gyermeket és a házasságát is felbontotta, mely Juszuphoz fűzte. De miért nem engedte Gruse, hogy a kormányzónéjé legyen a gyermek. Hiszen a kormányzóné gazdag, előkelő iskolákba járatta volna Micheilt, míg Gruse szegény volt, mint a templom egere. Egyszerűen azért, mert Gruse szerette a gyereket és úgy gondolta, hogy a pénz nem boldogít.

A két drámában a női szereplők mind-mind más értéket képviselnek. Klara az abszurd hatalom, akinek a pénz az istene, Gruse a megtestesült szeretet, és a kormányzóné pedig az önzés példaképe. Őszintén nekem Gruse a legszimpítikusabb, hiszen egy csupa szív ember, aki képes a más gyerekét is hatalmas szeretetben és törődésben felnevelni. Klarát nagyon megvetem a tettéért, miszerint a pénzen megvette az igazságszolgáltatást. Ha jobban belegondolunk Klara lényegében a gülleniek lelkét is megvette. A XX. században fejlődött ki a közösségek viselkedését vizsgáló társadalomlélektan, mely a világháborús propaganda és a kapitalista reklámozással kapcsolatban születhetett meg. A tömegek befolyásolása, a manipuláció nagy szerepet játszott az 1900-as években és jelentősége mai napig sem csökkent.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ancsyblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr582431402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása