Ady a Párisban járt az Ősz című verset 1906-ban írta, melyet az Vér és arany (1907) című verseskötetben találhatunk meg.

Az Ősz, mint toposz a költészetben az elmúlás és a halál szimbóluma. A vers műfaja dal, méghozzá ^{impresszionista,} hiszen egy pillanatot ábrázol, jelen esetben azt amikor az őszi szél susog. A műben ^{lírai ént meglátogatja a halál}. A halál végigvonul az egész versen. Az Ősz, a falevelek hullása, a Szent Mihály útja, az elhamvadó versek és a nyögő lombok mind-mind a halálhoz kapcsolódnak. A mű hangulata az Ősz szimbólum miatt melankolikus, szomorú. A harmadik versszakban az Ősz súgott valamit a lírai énnek, ami hatással volt a lírai én hangulatára, gondolkodásmódjára.

Számomra ez a vers nagyon furcsa. Ha ősszel olvassa az ember természetesnek és nyugodtnak hat, hiszen ősz van. Ilyenkor az ember mindig nyugodtabb és el tud viselni egy ilyen mélyebb üzenetű verset. De ha tavasszal (a szerelem időszakában) akkor éppen ellenkezőleg. Az olvasónak nyugtalan érzése támad, mely felhoz olyan emléket is, amelyek szomorúak, természetellenesek. Hiszen tavasszal az ember pörög, megy ide-oda és nincs ideje, vagy csak egyszerűen nem esik jól neki egy ilyen mondanivalójú vers. Egyszóval mindenkinek azt ajánlom, hogy ezt a verset csak ősszel olvassa.