Ady Lédával a bálban című verse az 1907-es Vér és arany című verseskötetében jelent meg. Mivel ezt a verseskötetet még jócskán Ady első korszakához soroljuk, ezért természetesen jellemző rá az újítás.
A címből is kiderül, hogy az a nő akivel a lírai én (alias Ady) belép a bálterembe az Léda (alias Diósiné Brüll Adél). Egy érezhető ellentétszerűség van a ’mi’ és az ’ők’ között. A bálteremben lévő ifjakat és leányokat csupa pozitív jelzővel illeti Ady: boldog, parfümös, élő, rózsakoszorús. A bálteremben sikolt a zene, hiszen az ifjak vígadnak. A bálozók rettegve nézik a belépőket (Ady és Léda). A belépőket, akik megzavarják a mulatozást, a költő negatív jelzőkkel sújtja: hervadt, régi-rózsakoszorúsak, halottak. A halott pár szétrombolja a bál víg hangulatát. A zenével teli teremben hirtelen baljós hangulat lesz úrrá: elhal a zene és elalusznak a lángok. Még a versben megjelenő színek is ellentétet sugároznak. A halott pár viselkedése, cselekvése kihatással van a boldog párok hangulatára is, vagyis a jelenre. A bús párra a sötét színek, leginkább a fekete illik, viszont a jókedvű bálozókra az élettelteli színek a jellemzőek, mint például a rózsaszín és a piros.
A vers hangulata versszakról versszakra változik. Az elsőben baljós, a másodikban boldog és a harmadikban a teljes boldogtalanság lesz úrrá. Mivel Adyt szimbolistának tartjuk, ezért szerintem ebben a versben a történtek nem történtek meg valójában, inkább csak a költő lelkében zajlanak az események. Hiszen tudjuk a költő életrajzából, hogy Lédával való kapcsolata nem mindig volt habostorta.
Ez a vers annyiban hasonlítható össze a Héja-nász az avaron című verssel, hogy mindkettőben megjelenik a halál és az elmúlás gondolata. (Szerintem a Héja-nász az avaron sokkal de sokkal szenvedélyesebb, mint a Lédával a bálban.)
