Szerintem ez a legjobb szimbolista vers.:)

Én ezzel a verssel tudtam leginkább azonosulni. Nemcsak azért, mert szeretem a párducokat, hanem azért is mert olvasása közben azt éreztem, hogy a párduc én vagyok.

Első olvasásra a cirkusz jutott eszembe, mert ott az állatokat ketrecben tartják és miközben körbe mennek az állatok különböző mutatványokat csináltatnak velük. De azt hiszem, hogy a cirkuszban nem szokott párduc lenni. (én még nem láttam)

Nagyon megérintett az első versszak, (hiszen állatbarát vagyok) mert itt az állat teljesen kimerült és beletörődött a sorsába. Abba a sorsba, amiben neki nincs életcélja. Nem lát semmit, ami a börtönén kívül van. A második versszak már egy külső nézőpontból ábrázolja a börtönben lévő világot. Az állat elfojtja ösztöneit, úgy érzi helyzete reménytelen. A harmadik versszakban látjuk, hogy az állat nem tud mit kezdeni a kívülről jövő ingerekkel. Csak néha-néha látja meg a külvilágot, de ekkor csak a képet fogja fel ami a szívébe megy, de ott megszűnik.