Nekem az első mondattól („Itt az idő Uram.”) imaszerűvé válik.
Az első versszakban kéri az Urat, hogy a nagy nyár után jöjjön el az ősz. Az ősz számomra az elmúlással egyenlő. Érdekes volt látni a második versszakban, hogy a gyümölcsök éréséhez, a beteljesüléshez szükség van az őszre. A harmadik versszakban azt írja le, hogy akinek nics háza nem is lesz és aki magányos az is marad. Az ember a mindennapjaiba menekül. Számomra az utolsó két sor („s a fasorban bolyong, míg űzve végig / zizegő szél kap a hulló levélbe.”) azt jelenti, hogy mindaddig bolyongunk, amíg valami vagy valaki bele nem avatkozik a mindennapjainkba.
Az első két versszakban a természetben van a beteljesedés és a harmadik versszakban az elmúlást az emberekhez köti a költő. A természetben rend uralkodik, hiszen minden úgy történik, ahogy a „nap” akarja (gyümölcsök érése…). Az emberek mindennapjaiban pedig a rendetlenség a meghatározó.
